További tapasztalatok

Sebek (1)

Elizabeth Small

Hogyan harcolunk a férjem fekélyes sebei ellen?

Elisabeth vagyok, a férjem egyik lábát térd alatt amputálták érszűkület miatt, és egy korábbi rossz protézis fekélyes sebeket okozott nála. Nagyon örülünk, hogy ezt a szert megtaláltuk, mert az egyik sebnél már majdnem 3 éve mindenféle lehetőséget kipróbáltunk nem túl nagy sikerrel, amit rövid időn belül felülmúlt az Arquebusade Herbal Water gyógynövény esszencia. Több...

Az alábbiakban egy Kedves Vásárlónk tollából született naplót, beszámolót olvashatod aki naplószerű írást vezetett az Arquebusade Herbal Water gyógynövény esszencia használata során és tapasztalatait írásban is megosztotta velünk.

Hogyan harcolunk a férjem fekélyes sebei ellen?

Elisabeth vagyok, a férjem egyik lábát térd alatt amputálták érszűkület miatt, és egy korábbi rossz protézis fekélyes sebeket okozott nála. Nagyon örülünk, hogy ezt a szert megtaláltuk, mert az egyik sebnél már majdnem 3 éve mindenféle lehetőséget kipróbáltunk nem túl nagy sikerrel, amit rövid időn belül felülmúlt az Arquebusade Herbal Water gyógynövény esszencia.

Az egyik seb 2012-ben keletkezett, mert az amputáció után nem jól használható protézist kapott a férjem és az kidörzsölte a csonkot. Sebkezelésre ekkor barátaink javasoltak egy környékbeli sebcentrumot, ahova fél évig jártunk hetente kétszer. Sok változás nem történt és anyagilag is megterhelő volt. Ebben az időben ráadásul csak kerekes székkel tudtunk közlekedni, mert a fájó nagy seb miatt a férjem nem tudta felvenni a protézist.

2012 őszén a háziorvosunk ajánlásával kaptunk lehetőséget a kerületben működő házi betegápoló segítségére, így hat hónapig rendszeresen házhoz jött a segítség, de csak sima kötözés történt, amit később én is meg tudtam csinálni. Ez alatt az idő alatt jártunk a szakrendelőben is, ott kenőcsöt és a végén valamilyen port kaptunk a kezelésre, mely szintén nem volt eredményes, így teljesen magamra voltam utalva, miután azt mondták, hogy többet nem kell jönni. Ekkor már sajnos összesen 3 fekélyes seb is volt.

Fekélyes seb az Arquebuse Water használata előtt

Figyelem! Nem esztétikus látvány!

Before

 

Sokat olvastam az interneten a lehetőségekről és a gyógymódokról, magánrendelők után kutattam, így eljutottunk el két orvoshoz is nem közvetlenül egymás után, de csak szomorú tapasztalatunk volt. 100 EUR-ért az egyik meg sem nézte a sebet, a másik ugyan csinált egy doppler vizsgálatot, de megjegyezte, hogy előbb utóbb a másik lábát is le kell vágni. Képzelhetik, mit éreztünk! Semmilyen segítséget, útmutatót nem adott a sebkezelésre. És ezért még fizettünk is! Továbbra is magam kezeltem, fertőtlenítővel és kötözéssel, mely nem használt igazán, de nem is rontott az állapotán.

Idén megtaláltam a lökéshullám terápiát sebkezelésre, mely ismét felvillanyozott, örültünk neki, hogy megnyílt a lehetőség a gyógyulásra, mivel időközben még két seb is keletkezett és a protézis használata érdekében rendkívül fontos volt a gyógyulás. Három hónapi kezelés után, mely elég drága volt, némi javulást tapasztaltunk, de ez sem váltotta be teljesen a reményeinket. Továbbra is az internetet böngésztem és kb. négy hete találtam meg az Arquebusade Herbal Water esszenciát. Másnap már meg is vettem. Azóta használjuk lelkesen, mert a sebek szemmel láthatóan javultak és most már kezd helyreállni a lelki nyugalmunk is, mert nem hiába kezelgetjük többször naponta.

Napi négyszer kezeltük a sebeket, és még így is jelentős javulást tapasztaltunk, a sebek kisebbek lettek, és belsejükben is változtak, már nem olyan mélyek. A váladékozás sem olyan már, pedig előtte elég erős volt. A seb széle határozottabb, és még bőrképződés is látható. Egyre kisebb fedőkötés kell a sebekre.

Ezek az eredmények mindenképpen arra ösztönöznek minket, hogy továbbra is ezt a módszert alkalmazzuk, mivel eddig ez mutatkozik a leghatékonyabbnak. Egy napon belül is folyamatos változás van. A kezelést változatlanul folytatjuk, és a lassú javulás ellenére is nyugodtan kijelenthetem, hogy az Arquebusade Herbal Water gyógynövéní esszencia az egyetlen szer, amiben az eddigi tapasztalatunk alapján megbízunk, és a javulást várjuk.

Részletes naplót is vezettem az egyik seb gyógyulásáról:

  • Szeptember 18.:a seb alakja változott, keskenyebb lett, a széleken új bőrréteg képződése látható nyomokban.
  • Szeptember 22.:a seb kerületén a bőrképződmény lassan, de tovább fejlődik, a seb nem nedvedzik.
  • Szeptember 28.:a seb kerületén a bőrképződmény lassan, de tovább fejlődik, a seb minimálisan nedvezik, a talp felöli részen láthatóan alsó bőrképződmény alakul.
  • Október 5.: a seb kerületén a bőrképződmény lassan fejlődik, a seb nem nedvezik, a talp felőli részen láthatóan alsó bőrképződmény van.
  • November 13.: a seb kerületén a bőrképződmény lassan, de még mindig tovább fejlődik, a seb nem nedvezik, mintha a környezete egy kicsit duzzadtabb lenne és egy nagyon kicsit tovább szűkült.
  • November 21.: a seb körül új bőr rétegek fejlődnek.

Fekélyes seb az Arquebusade Herbal Water használata közben

Figyelem! Nem esztétikus látvány!

After

 

A kezelést tovább folytatjuk, majd a változást tovább dokumentáljuk.

A napokban kaptam egy nagyon jó hírt is, mely minket is feldobott. Egyik barátnőm édesanyjának, aki 80 éves, minden évben kiújul a lábszárfekélye. Eddig a bőrgyógyász szakorvos gyógyszerei és kezelései beváltak, de idén már nem használtak. Ekkor ajánlottam nekik az esszenciát, melyet két hete meg is vett a barátnőm. Azóta fújják a sebet, és anyukája elég jól bírja, mert mint mondta, maga a seb korábban jobban fájt, mint a fújáskor érzett csípés. A seb látványosan gyógyul, és a mostani orvosi vizsgálat után az orvos is meg volt elégedve a javulással, azt mondta, szépen gyógyul. Erre ők csak mosolyogtak, nem árulták el az orvosnak, hogy mi is okozta a látványos javulást.

Bezár

Rosacea (1)

Ladislaus Magyar

A rosaceas betegségem, és a teljes gyógyulásom leírása

3 éve rosacea betegség tünetei jelentek meg az orromon, orrtövemen, majd az arcomon, vékony értágulatokkal, tágult, pattanásokhoz hasonló gennyes csomókkal. Kialakulása fokozatos volt és nagyon makacs. Hamar beláttam, hogy egyedül nem tudok megbirkózni ezzel a bőrproblémával, mindenképpen szakember segítségét kell kérnem. Több...

Nem biztattak gyors javulással, sőt! Több bőrgyógyász véleményét is kikértem és nem ígértek végleges gyógyulást.

Felkerestem egy olyan bőrgyógyász szakembert, aki kimondottan a rosacea bőrbetegség gyógyítására specializálódott. Kaptam gyógyszert, mellette kenőcsöket, de mikor a kenőcs nem bizonyult hatásosnak, szteroidos kenőcsre váltottunk. Mikor ezt elkezdtem használni jelentős javulást tapasztaltam, azonban mikor abbahagytam a használatát sajnos hamar visszatértek a panaszaim, sőt erősebben, mint előtte.

Nagyon el voltam keseredve!

A bőrgyógyász egy lézeres eljárást javasolt, amely nagyon költséges és fájdalmas volt. Jártam rendszeresen, mert meg akartam gyógyulni, de sajnos ez sem hozta meg igazán a várt hatást.

Nagyon sokat olvastam erről a betegségről, hogy mi lehetne a megoldás, mert egyszerűen nem akartam elfogadni, hogy ezzel együtt kell, hogy éljek.

2013 tavaszán az egyik bőrgyógyász javaslatára elkezdtem használni egy általa összeállított egy gyógyszerekből álló keveréket, amelynek az egyik összetevőjére fényérzékenységem alakult ki. Az orromon kezdtem kipróbálni ezt a keveréket, amelytől olyan fekete lett másnap reggelre az orrom, mintha elhalt volna, majd a napsütés rátett egy lapáttal, vörös, lángoló fájdalom alakult ki az orromon.

Igy nézett ki az orrom a rosaceátol, ami nem jott rendbe a kezelésektől a lézertől és a szteroidos krémektől sem

Visszamentem ahhoz a bőrgyógyászhoz, aki a csoda keveréket írta fel. Ezután még több különböző keveréket írt a duzzanat, gyulladás csökkentésére, borogatni kellett, de semmi nem változott. Nem tudtam elmenni dolgozni, kimenni az utcára, tehetetlen voltam.

A bőrgyógyász azt mondta, hogy le fog napok múlva hámlani az egész orromon a bőrréteg és majd új bőr képződik. Elképzeltem ez milyen lesz, még jobban pánikba estem.

Pár nap kisérletezgetés után másik új szakorvoshoz fordultam.

Az új bőrgyógyász javaslatára megvásároltam a számomra akkor még ismeretlen svájcban gyártott Eredeti Arquebusade Elixírt. Azt javasolta, hogy napi 5-6-szor fújjam be vele a vörös bőrfelületet és semmi mást ne alkalmazzak.

A 6. napon bíztató jelek mutatkoztak, akkor éreztem először, hogy a javulás útján vagyok, és van remény.

A fájdalom alább hagyott, a duzzanat is csökkent és nem volt olyan vérvörös a bőröm. Napról napra egyre szebb lett az orrom, a beígért hámlásnak semmi jele nem mutatkozott.

Nagyon bizakodó lettem és elmondhatom, hogy a 3 x 100 ml-es flakon elhasználásával, amely kb. 4 hétre volt elegendő, szinte visszaállt az orrom eredeti állapota.

Ami a legfontosabb:

4 hét után, amikor már nyoma sem volt a fájdalmas bőrpírnek, azt tapasztaltam, hogy a fényreakció kezelése során eltűntek a hajszálér tágulatok és a csomók az orromról és az orrtövemről.

Egy ilyen kálvárián kellett átesnem ahhoz, hogy az évek óta tartó, mindennapjaimat megkeserítő rosacea bőrproblémám tünetmentes legyen.

Igy nézett ki az orrom az Eredeti Arquebusade Elixírtől használata után 4 héttel

Elkezdtem használni az arcomra is, borotválkozás után is, csak ezt használtam semmi mást és 4 hét elteltével napi ötszöri használattal, szép, látható javulást értem el az arc területén is.

A rosacea bőrbetegség erősen összefüggésben áll elsősorban a táplálkozással és ezt most figyelhettem meg igazán, hogy azonnal látom a tünetmentes bőrfelületen a pirosodást.

Ha például csípőset, erősen fűszerezett ételt eszem, vagy ha alkoholt fogyasztok, kezdődik a pirosodás. Megfigyeltem, ha stresszes vagyok, az sem tesz jót és a szaunát és a gőzfürdőt is jobb, ha mellőzöm. Pedig szeretem a fűszeres ételeket, a csípőset és a gőzfürdőzést.

Amennyire tudok, odafigyelek a táplálkozásra, de azt is megtanultam már, ha mégis így táplálkozom, vagy a gőzfürdőt sem hagyom ki, megúszhatom viszonylag bűntelenül, mert utána, ha befújom az arcom, leginkább az orrtövem, ahol legelőször jelentkeznek a tünetek, megelőzhetem az értágulatok, göbök kialakulását, kordában tudom tartani ezt a bőrproblémát akkor is, ha úgymond vétkezem.

Ez az Ősi Gyógynövény Elixír az életem részévé vált, autóban, táskámban mindig ott van, ha ránézek, csak odanyúlok érte és fújok egyet az arcomra, mert ártani, nem árt és tudom, hogy még egyszer nem szeretnék olyan reménytelen helyzetben lenni, és annyi mindennel próbálkozni, mint egykor.

A rosacea betegség nagyon nagy anyagi terhet jelent annak, aki ebben a betegségben szenved. Jómagam is sokat voltam kénytelen költeni rá, mert drága a vizit és drágák a gyógyszerek, kenőcsök, drága a lézeres kezelés.

Végtelenül boldog vagyok, hogy megszabadultam a betegségemtől! A saját példám okán tiszta szívből ajánlom minden sorstársamnak Az Eredeti Arquebusade Elixírt!

Bezár

Egyéb tapasztalatok (5)

Dr. Bandics István

Vissza a természethez - Dr Bandics István orvos-természet gyógyász, Homeopata.

Ez az intő mondat sokszor elhangzott az emberiség utóbbi évszázadaiban. Hahnemann Sámuel/1755-1843/A simile törvény, a hasonlót a hasonlóval megalkotója, bebizonyította, hogy fűben, fában, ásványi anyagokban van az orvosság. Több...

Rudolf Steiner az antropozófiai orvoslás megalapitója az Iscador /fagyöny/ gyógyszercsoport megalkotója, a legnagyobb immunstimulás mint a rák egyik hatásos gyógyszerének felfedezője és sok más kutatók, homeopaták, és természetgyógyászok is igazolták a természet gyógyító erejét.

Az 1600-as években leírt eredeti recept szerint készült Igazi Arquebusade Víz gyógynövényekből készült gyógyhatású készítmény, amelynek mellékhatása nincs. Szemben a kémiai gyógyszerekkel, melyek fajídegenek, és számtalan eltitkolt mellékhatással bírnak.

Az én személyes tapasztalataim is megerősítik az Igazi Arquebusade Víz korabeli hatásait:

Kitűnően alkalmazható megduzzadt ödémás testrészre, roncsolódott, bevérzett mikrokeringési zavar miatt keletkezett, kifekélyesedett bőrfelületre.

Stress, nyugtalanság, álmatlanság, csonttörések, kulccsont, sérült bordák kezelésére. Zsíremboliára, tüdőgyulladásra, mozgás korlátozottságra.

E tünetcsoport kitűnően kezelhető az Igazi Arquebusade Vízben található több tucat gyógynövény hatóanyagaival.

Az Igazi Arquebusade Víz további felhasználási területe:
A fenti tünetcsoport alapján masszírozásnál a nyirokkeringés helyes működését és fokozza a mikrokeringést, és fájdalom csökkentő hatása is jelentős. A kellemes illata mint konfort stimulálás hatású.

Száraz ekzémánál: a bőr mikrokeringését fokozza, ezáltal a bőr anyagcseréjét növeli. Néhány nap alatt látható a bőr regenerálódása, felmelegedése, simává válása.
Az érzészavar megszűnése. A konfort visszaállása, a psychés egyensúlya helyrejön. Feltűnő mindez a nőknél.

Haj korpásodás: Az Arquebusade Vízet kevés vízzel higítva bemasszírozzuk/2-5 perc/ a hajas fejbőrre. Néhány hetes kúra után drámai a hatás.

(common cold syndróma). Vigyázat ! az orrba csöppentve kb 15 másodpercig erősen csíp. Ezt a betegnek előre meg kell mondani. A hatás igen jó.
A többszöri ismétlésnél a csípés intensitása fokozatosan csökken.

A garat epipharynx törése Arquebusade Vízzel átítatott gézzel, igen hatásos és nem fájdalmas. Csak orvos végezze.

Lábszár fekélyeknél: varicositás, diabetesnél, nem fájdalmas a sprayvel permetezni naponta többször /3-6x/ itt is a mikrokeringés, a nyirokpangás helyre áll, csökken a fájdalom, a szövet elhalás /necrosis/ által keletkezett bűz. drámai a gyógyhatáshatás.

Psoriázisnál az egyébb belső kezeléssel együtt ugyancsak hatásos. A spray naponta többször /4-6x/, hagyjuk megszáradni az oldatot, azaz felszívódni. Fontos a lelki gyógyítás homeopatiával kombinálnva.

Belsőleg: reggel 2-3 teáskanállal, feltűnő jó és vidám közérzetet ad.

Hasi görcsök: menstruációs eredetű, puffadásos panaszok epegörcs, akut tüneteit oldja. Nem oki terápia.!!

Stressz oldó hatás 2-3 teáskanállal igen jó stressz oldást biztosit.

Elalvás: 2-3 teáskanállal lefekvéskor. Stressz oldó, nyugott, pihentető alvást biztosít hatás.

Fogíny vérzésnél, reggel öblögetni a szájat, átszívni a fogakon, öblögetni a garatot és nem lenyelni, kiköpni./ tele van bactériumokkal, gombákkal, virusokkal/

Az Igazi Arquebusade Víz e természetes gyógyhatásait igazolom:
Professzor Bandics István
Az orvos kúrál, a Természet gyógyít.

Bezár

Dr. Robert Lyons

Dr. Robert Lyons tapasztalatai és esettanulmányai 2003 óta, sebek, felfekvések, múlni nem akaró bőrbajok, gombás fertőzések esetében! Több mint 200 megfigyelt eset

Dr. Robert Lyons, a Kinai Tudományok doktora, öt évet élt Kínában, majd Los Angeles-ben folytatta általános orvosi tanulmányait, és 1991-ben sikeres vizsgát tett a kaliforniai USLA egyetemen. Több...

A természetgyógyászat végtelen szeretete összekapcsolódik nála a gyermekkora óta folytatott harcművészeti ambicióval. Dr. Robert Lyons háromszoros kung-fu világbajnok és egyszeres profi thai-boksz világbajnok. A sport karrierja után fiatalok ezreit tanítja a Shaolin kung-fu titkaira.

Az Igazi Arquebusade Elixírrel 2004 óta közel 200 esetet figyeltem meg és dokumentáltam. Ezek közül 100 esetben különböző bőrelváltozásoknál ( ekcéma, gombás fertőzések, diabetikus fekélyek, égési sérülések ) tapasztaltam jelentős javulást.
Már az első találkozásom az Arquebusade Elixírrel figyelemre méltó volt. Éppen a Kerepesi KAQUN klubtagjai között sétáltam, amikor arra lettem figyelmes, hogy egy 55 éves férfi klubtagunk lábán kéttenyérnyi nagyságú fekélyes elváltozás volt látható, amit igyekezett eltakarni. A férfinek évek óta keringési panaszai voltak, cukorbetegségben szenvedett. A lábszáron lévő sebek magukért beszéltek, a baktériumok elpusztították a bőr szövet állományát. A lábát rövid időn belül amputálni kellett volna. A javaslatom a következő volt. Használja naponta 4 x 5 ször az Arquebusade Elixírt a problémás bőrfelületre permetezve és naponta 2 alkalommal feküdjön 50 percet Kaqun vízben. 3 heti folyamatos használat után K. Gyulánál soha nem látott gyógyulás ment végbe. A dupla tenyérnyi fekélyes bőrelváltozás szaga egyik napról a másikra megszűnt a fájdalmak nagymértékben csökkentek és a perifériákon megjelent a rózsaszín ép hám. Ilyen mértékű gyógyulást az Arquebusade Elixír alkalmazása előtt soha nem tapasztaltam. A beteg reménykedhetett a teljes felépülésben.

Régóta meglévő nyitott seb
az Arquebusade használat elött
A seb 4 héttel az Arquebusade
használata után

Figyelem! Nem esztétikus látvány!

Használat: Kezdetben 3 - 5 napon át Arquebusade Gyógynövény Elixírrel átitatott kendő vagy géz rátétellel kezdtem a sebem ápolását. Az elején erősen csípet, ezért higítottam a szert 2:1 arányban vízzel! Ezt követően naponta 6 - 8 szor befújtam elüszőr csak a seb környékét majd egyre több eérült felületet. 4 hét utánteljesen begyógyult a sebem!

Az East Park Recearche Inc. – nél töltött kutatómunkásságom során kevés olyan jó hatású készítménnyel találkoztam, mint az Igazi Arquebusade Elixír. K. Gyula a teljes gyógyulásig használta az Arquebusade Vízet és a Kaqun fürdőt.

A másik 100 esetben belső használat folyamán megismert jótékony tulajdonságokat regisztráltam. A pácienseimnél gyomor fekélyek, emésztési problémák, belső gyomor fertőzések, reflux, szájban lévő afták, száj nyálkahártya gyulladás, torok gyulladás, fogínysorvadás esetében történt jelentős javulás. Ehhez hozzá szeretném fűzni, hogy mielőtt gyógynövény kivonatokat, gyógyteákat, krémeket használnánk gyulladásos folyamatok megállítására, mindenképeen konzultáljunk orvosunkkal.

Most egy-két eset tanulmányt szeretnék bemutatni: egy alkalommal irritábilis bélszindrómában szenvedő beteg keresett fel. Tünetei egyértelművé tették, hogy a bélrendszer gyulladásos folyamatáról van szó, hiszen gyakori székletürítés, fájdalmas alhas, puffadás jellemezte a kórképet. Általános vérvétel után, a serodiagnosztikai laboratóriumba küldtük a székletet és a vért, amelyet fajlagos specifikus antigénnal vizsgáltunk és az erdmény Candidiázis volt. Titer értékben értékben ez egy 1 : 320 mennyiséget jelent, ami egy magas fertőzési fok, hiszen minden csepp vérben 320 kórokozó van jelen. Ekkor az immunrendszer teljes suppresszió alá esik, mivel a gombák elfoglalják. Az Igaz Arquebusade Elixír hatékonysága egyértelmű volt, hiszen a panaszok rövid időn belül megszűntek, az étvágy visszatért, és a kínzó alhasi fájdalom elmúlt, napi 3 kávéskanálnyi fogyasztása után. Ezután kiváncsiságomtól vezérelve újabb vérvételt kértem, aminek az eredménye a csodával határos volt. Az előzőekben mért 320-as titer helyett, 40-es titer értéket kaptunk. Ez magyarázza a hirtelen gyors javulást, amely a gyulladás elmúlásával járt. A fenti esetben a beteg reggel és délben étkezések előtt 25-30 perccel fogyasztott egy kávéskanállal valamint rögtön lefekvés előtt.

Az Igazi Arquebusade Elixír használatát a következőkre javaslom: a bőr fiatalon tartására, pattanások és ráncok megelőzésre, a jó közérzet megtartására, valamint múlni nem akaró bőrbajokra.

Gombas kéz fertőzés az Arquebusade használata elött Gombas kéz fertőzés 2 héttel az Arquebusade használata után
Használat: Naponta 5 - 6 alkalommal bepermetezni a bőrfelületet
Gombas láb fertőzés Gombas láb fertőzés 6 héttel az Aequebusade használata után

Figyelem! Nem esztétikus látvány!

Használat: Minél többször permetezze be a gombás bőrfelületet, akár naponta 8 - 10 szer is és ha teheti hagyja szabdaon a lábait szellőzni
Ismeretlen eredetű seb az Arquebusade használata elött Ismeretlen eredetű seb 3 héttel az Arquebusade használata után

Figyelem! Nem esztétikus látvány!

Használat: Minél többször permetezze be a sérült bőrfelületet, akár naponta 8 - 10 szer is és ha teheti hagyja szellőzni
Ismeretlen eredetű múlni nem akaró seb az Arquebusade használata elött A seb visszahúzódása 2 héttel az Arquebusade használata után

Figyelem! Nem esztétikus látvány!

Használat: Naponta 6 - 8 szor fújni a sérült bőrfelületet

Bezár

Dr. Szalay Ildikó

Dr. Szalay Ildikó gyermek, és bőrgyógyász főorvos (ORVOSI VÉLEMÉNY)

Több évtizedes szakmai tapasztalatom megerősített az egyszerü, kényelmes használhatóságú gyógyászati spray-k rapid nyugtató, szubjektíve gyors tünetváltozást eredményező használatában. Több...

A hazai, évekig hozzáférhetetlen, 1-1 gyógynövény kivonatát tartalmazó, mégis sokoldaluan, eredményesen használható spray-k mellett itthonrol is megrendelhető a kizárólag gyógynövényekből készült, “klasszikus” spray, az ARQUEBUSADE HERBAL WATER. Ha az előbbiek is jól ismerten hatásosak, kiválóak voltak, MIT TUDHAT e hatóanyagokban tobzodó szer?

Kiváncsiságom kielégítésére kezdetben a legnehezebben befolyásolható, legmakacsabb lefolyású, gyakran recidíváló; a rendszeres, kombinált steroidos kenőcsök mellékhatásaitól tartó, a kényelmetlen kenőcsös kezelés használatába belefáradó pacienseim megsegítésére ajánlottam e szert. Nos, ezekben MUTASSA MEG MIT TUD!! Bizalmamat egyértelmüen megerősítette megelőző saját tapasztalatom, amikor is hámsérülésekre, rovarcsípésre és erős contact bőrgyulladásra kezdtem gyakran fújogatni, s minden esetben a viszketés perceken, egyéb tüneteken 1/2-1 órán belül látványos javulást vagy teljes tünetmentesedést észleltem.

ARQUEBUSADE ELIXÍR-t a következő bőrgyógyászati kórképekben ajánlottam:
(az értékelésnél az egyszerüség kedvéért az 1-től 5-ig terjedő iskolai minősítést használom, pl.: 5 kiváló...) Ebben a beszámolóban csak a súlyos tünetekkel járó esetekről számolok be.

- a gyakran visszatérő, a hajasfejbőrön, arcon erős, nedvedző gyulladással is járó seborrheás bőrgyulladásban. A viszketés enyhülése, a nedvedző hólyagcsák behámosodása 2-3 nap után bekövetkezik. Tünetmentesedés után is napi 1 alkalommal hosszú ideig használták a szert a fellángolások kivédésére. A hajasfejbőr érintettsége miatt egyszerüsíti a kezelést, hogy nem zsírozza a hajat.
Értékelés: 11 esetből 10 estnél : 4,5 1 esetnél : 3

- psoriasis (pikkelysömör): nem várt, gyors javulás volt észlelhető mindegyik kiterjedt, évtizedekig aktív tünetes esetnél. Az érintettek életminősége pár hét után pozitívan megváltozott.
Értekelés 3 esetnél : 5

- ulcusok: változatos háttérbetegségek (diabetes, chr. vénás keringési zavar, arteriosclerosis..) mellett, évek óta fennálló fekélyek komoly javulást, vagy teljes behámosodást mutattak. Mütét utáni mély hámhiányok 3-4 nap után begyógyultak. Értékelés: kismütétek utáni sebgyógyulás minden esetben 5.
Ulcusok esetében:
Értékelés 2 esetnél : 3, 1 esetnél: 4, 1 esetnél: 5

- vasculitis (érfali gyulladás különböző kóroki tényezők okán):a fájdalmat napokon belül, a gyulladásos tüneteket a szokásos gyulladáscsökkentő kezelésekhez képest gyorsabban javította.
Értékelés: 3 esetnél : 4

- ekzema: eddig csak a súlyosabb, kiterjedtebb esetekben ajánlottam. Gyors gyulladáscsökkenés és viszketéscsillapítás már 1-2 nap után észlelhető, de csökkentett napi használattal a kezelést tovább kell folytatni. A kórképre jellemző erős bőrszárazság miatt védő-puhító basiskrém használata mindenképpen ajánlott.
Értékelés: 5 esetnél : 4

- Súlyos dyshidrosis (tenyéri-talpi nagy bullák) :legnagyobb meglepetésemre az óránként felvitt gyógyspray mellett 2-3 nap alatt gyógyultak. A hólyagbennék felszivódtak, a kisérő fájdalmas duzzanat gyorsan megszünt és az elvárható nagy lemezes hámlás is elmaradt.
Értékelés: 2 súlyos esetnél : 5

- Rosacea: a kitartó kezelést, alapos kivizsgálást igénylő kronikus arci gyulladással, gennyesedéssel és értágulatokkal járó kórkép esetében is csak fokozatos, kisléptékü tünetváltozáshoz szoktunk. A szer használata nagyban lerövidíti az aktív tünetes időszakot. Kiváló az érössszehúzó hatása is.
Értékelés: 2 sulyos esetnél : 5

- Erysipelas (orbánc): a komplex kezelést igénylő kórképben is gyorsabban javultak a gyulladásos jelek és a duzzanat. Feltünő volt a maradványtünet nélküli gyógyulás.
Értékelés: 2 súlyos esetnél : 5

A szer alkalmazásakor ELVÁRHATÓ lenne, hogy:

  • csípő, égő érzés jelentkezzen a nyílt sebre fújáskor. A gyakorlat ezt csak részben igazolta. Kellemetlen szubjektív tünetek csak szembejutáskor jelentkeztek,de ez is 1/2-1 perc alatt megszüntek. Mély fekély esetén is csak az első fújás okoz rövid ideig tartó csípőérzést.
  • egyéni érzékenység alapján a számtalan gyógynövény hatóanyagainak valamelyike allergiás tüneteket vagy irritációt kiváltson. A gyakorlat ezt sem igazolta. Használata során még nem találkoztam allergiás reakcióval. Feltehetően a sok összetevőnek köszönhetően, ha fel is lépne 1-1 komponensével szemben ilyen egyedi reakció, a többi hatóanyag gyulladáscsökkentő hatása ezt tünet nélkül “hatástalanítja”, megszünteti.

ARQUEBUSADE ELIXÍR előnyei:

  • a számos összetevőnek köszönhetően a bőr minden kóros reakcióját képes befolyásolni, javítani
  • egyszerü alkalmazhatósága
  • kiváló elsősegélynyújtó szer utazáshoz, sportoláshoz
  • nyaralásnál, hosszú utaknál kényelmesen, könnyen használható, “tiszta kézre” sincs szükség a használatakor
  • nem kell számolni a vivőközeg élettani, fiziko-kémiai sajátosságaival (csakis a kiszáradásra készséget mutató esetekben kell számolni az alkoholos vivőközeg szárító hatásával)

Nagy bizalommal tudom ajánlani e permetet minden ismert bőrproblémával rendelkező embernek a megbízható, a megszokottnál gyorsabb tünetmentesedést kiváltó hatása, mellékhatásmentes kezelést biztosító képessége és kényelmes használhatósága miatt.

Bizalommal ajánlom minden háztartásba elsősegélynyújtó szerként való tartásra, pl. égés, forrázás, rovarcsípés, napégés, izomhúzódás, sportsérülés...!

Bezár

Katelyn Smith

Katelyn Smith tapasztalatai (Asztrológus, Lélekgyógyász, Alternatív Gyógyító)

Minden élet alapja a víz. Fontos, hogy tiszta vizeink tartalmazzák számunkra azt a rezgést, amire testünknek szüksége van. Ezen nagy Igazságok jegyében használom és alkalmazom jelentős sikereket elérve az IGAZI ARQUEBUSADE gyógynövény kivonatot, amely rendkívüli mind hatékonyságában, mind alkalmazási módjában. Több...

Az összegyűjtött tapasztalataim a következők:

Az Arquebusade gyógyító víz 1-2 nap alatt megszünteti az elesésekből vagy ficamokból származó zúzódásokat, szalag és izületi fájdalmakat.
Alkalmazása: a sérült testrészt azonnal borogassuk be Arquebusade-dal átitatott gézzel, este borogatással feküdjünk le.

Gyorsan hatott vágásoknál, horzsolásoknál és égési sérüléseknél.
Alkalmazása: a sérült testrészt azonnal sprayzzük be naponta többször az Arquebusade-dal.

Tisztítja és gyógyítja a sebeket és a fekélyeket, gyorsítja a hámosodást.
Alkalmazása: a sérült testrészt fújjuk be Arquebusade-dal naponta többször a probléma csökkenéséig vagy megszűnéséig.

Sebgyógyulásnál pl. rögtön a műtétek és a varratok eltávolítása után használva az Arquebusade vizet rendkívüli változásokat tapasztaltam. A varratok eltávolítását követően a betegnél 10 nap alatt olyan bőrgyógyulás következett be, amihez 6-7 hónap szükséges.
Alkalmazása egyszerű: a vágott és műtött sebeket a varratok eltávolítása után fújjuk be naponta 3-4 szer.

Azok a betegek, akik aranyér problémával küszködtek az Arquebusade használatát követően 3-4 nap után, a fájdalmaik és problémáik megszűnéséről számoltak be.
Alkalmazása: a problémás részt hígítás nélkül naponta többször fújjuk be.

A több, mint 18 hónapos felhasználás egyik leglátványosabb eredményeit a reumatikus izomfájdalmak csökkentésénél tapasztaltam.
Alkalmazása: az Arquebusade-ot hígítás nélkül jól masszírozzuk bele a reumás fájdalmas izmokba. A fájdalom rövid időn belül több, mint 50%-kal csökken.

Fejfájás csökkentésérre és megszüntetésére helyezzünk egy kis Arquebusade-dal átitatott tampont a fülbe és fül mögötti részt fújjuk be.

Szájban és torokban lévő fertőzéseket gyulladásokat 24 órán belül eredményesen kezelhetünk.
Alkalmazása: az Arquebusade-ot fújjuk bele a garatunkba torokfájásnál kb. 4 – 5 ször. A szájban lévő gyulladásoknál naponta 3 -4 szer fújjuk az Arquebusade-ot szánkba.

Megállítja a hajhullást, megszünteti a korpát és a fejbőrön lévő bőrfertőzéseket (seborrhoea, psoriasis, ekcéma ) és serkenti a hajnövekedést.
Alkalmazása: az Arquebusade-ot jól masszírozzuk bele a fejbőrbe hajmosás után. Ha lehet ne használjanak hajsampont (nagyon sok szintetikus természet idegen anyagokat tartalmaznak ) Tavasszal és nyáron napégésnél rovarcsípéseknél azonnali segítséget nyújt a kizárólag gyógynövényekből készült Arquebusade.

További tapasztalataim is meggyőztek az Arquebusade Elixír kivételes hatékonyságáról és rendkívüli erejéről.

Ránctalanításnál, az arcbőr újjá építésénél, szeplők pattanások és bőrfoltok eltüntetésénél rendkívül pozitív vélemény alakult ki bennem a gyógynövény kivonatról a 18 hónap alatt.
Alkalmazása egyszerű: az Arquebusade-ot reggeli tisztálkodás után permetezzük az arcbőrre és gyengéden masszírozzuk a bőrbe. Ezt lefekvés előtt is tegyük meg. Az arcon lévő bőrfoltok (májfolt, stb ) eltüntetéséhez 4-5 hónap szükséges. Ebben az esetben naponta 4-5 szor permetezzük be az arcunkon lévő foltot.

Az Arquebusade Elixírnek belsőleg használva is élvezhetjük jótékony hatásait.Éhgyomorra fogyasztva serkentő frissítő hatását az egész nap folyamán élvezhetjük, emésztő rendszeri zavarokat, gyomorégést, görcsöket, puffadtságot szinte azonnal csökkenti vagy megszünteti.

A rossz alvók fogyasszanak lefekvés előtt egy teáskanál Arquebusade Elixírt, amit kockacukorra öntsenek.

Az 1500-as években élt gyógyító szerzetesek több ezer éves írásos anyagokat és a saját életükben megtapasztalt tudást felhasználva készítették el ezt a csodálatos, széles felhasználási lehetőségeket adó Elixírt! Szerencsére ezt az örökséget élvezhetjük mi is !

Bezár

Lipták Noémi

Tapasztalatom az arcüreg műtétem és fog implantációm után.

Az arcüregem emelése közben átszakadt az arcüregem. 2,5 órás műtét után borzasztóan oedémás lettem, tele volt az ínyem aphtákkal.
A varratoktól nem tudtak gyógyulni a sebeim. Ekkor kezdtem el használni az Eredeti Arquebusade Gyógynövény Elixírt. Több...

Mindenkinek szívből ajánlom, hogy szerezzen be egy flakon Arquebusade Elixírt, ha fogászati kezelésre indul vagy hasonló fog illetve arcműtétre vár rá, mint amin én átestem, mert rendkívül módon felgyorsítja a gyógyulást és nagy segítséget jelent a nehéz órákban!

1. nap

3. nap

Bezár

Reumatikus Izomfájdalmak és egyéb izomfájdalmak (1)

Katelyn Smith

Katelyn Smith tapasztalatai (Asztrológus, Lélekgyógyász, Alternatív Gyógyító)

Minden élet alapja a víz. Fontos, hogy tiszta vizeink tartalmazzák számunkra azt a rezgést, amire testünknek szüksége van. Ezen nagy Igazságok jegyében használom és alkalmazom jelentős sikereket elérve az IGAZI ARQUEBUSADE gyógynövény kivonatot, amely rendkívüli mind hatékonyságában, mind alkalmazási módjában. Több...

Az összegyűjtött tapasztalataim a következők:

Az Arquebusade gyógyító víz 1-2 nap alatt megszünteti az elesésekből vagy ficamokból származó zúzódásokat, szalag és izületi fájdalmakat.
Alkalmazása: a sérült testrészt azonnal borogassuk be Arquebusade-dal átitatott gézzel, este borogatással feküdjünk le.

Gyorsan hatott vágásoknál, horzsolásoknál és égési sérüléseknél.
Alkalmazása: a sérült testrészt azonnal sprayzzük be naponta többször az Arquebusade-dal.

Tisztítja és gyógyítja a sebeket és a fekélyeket, gyorsítja a hámosodást.
Alkalmazása: a sérült testrészt fújjuk be Arquebusade-dal naponta többször a probléma csökkenéséig vagy megszűnéséig.

Sebgyógyulásnál pl. rögtön a műtétek és a varratok eltávolítása után használva az Arquebusade vizet rendkívüli változásokat tapasztaltam. A varratok eltávolítását követően a betegnél 10 nap alatt olyan bőrgyógyulás következett be, amihez 6-7 hónap szükséges.
Alkalmazása egyszerű: a vágott és műtött sebeket a varratok eltávolítása után fújjuk be naponta 3-4 szer.

Azok a betegek, akik aranyér problémával küszködtek az Arquebusade használatát követően 3-4 nap után, a fájdalmaik és problémáik megszűnéséről számoltak be.
Alkalmazása: a problémás részt hígítás nélkül naponta többször fújjuk be.

A több, mint 18 hónapos felhasználás egyik leglátványosabb eredményeit a reumatikus izomfájdalmak csökkentésénél tapasztaltam.
Alkalmazása: az Arquebusade-ot hígítás nélkül jól masszírozzuk bele a reumás fájdalmas izmokba. A fájdalom rövid időn belül több, mint 50%-kal csökken.

Fejfájás csökkentésérre és megszüntetésére helyezzünk egy kis Arquebusade-dal átitatott tampont a fülbe és fül mögötti részt fújjuk be.

Szájban és torokban lévő fertőzéseket gyulladásokat 24 órán belül eredményesen kezelhetünk.
Alkalmazása: az Arquebusade-ot fújjuk bele a garatunkba torokfájásnál kb. 4 – 5 ször. A szájban lévő gyulladásoknál naponta 3 -4 szer fújjuk az Arquebusade-ot szánkba.

Megállítja a hajhullást, megszünteti a korpát és a fejbőrön lévő bőrfertőzéseket (seborrhoea, psoriasis, ekcéma ) és serkenti a hajnövekedést.
Alkalmazása: az Arquebusade-ot jól masszírozzuk bele a fejbőrbe hajmosás után. Ha lehet ne használjanak hajsampont (nagyon sok szintetikus természet idegen anyagokat tartalmaznak ) Tavasszal és nyáron napégésnél rovarcsípéseknél azonnali segítséget nyújt a kizárólag gyógynövényekből készült Arquebusade.

További tapasztalataim is meggyőztek az Arquebusade Elixír kivételes hatékonyságáról és rendkívüli erejéről.

Ránctalanításnál, az arcbőr újjá építésénél, szeplők pattanások és bőrfoltok eltüntetésénél rendkívül pozitív vélemény alakult ki bennem a gyógynövény kivonatról a 18 hónap alatt.
Alkalmazása egyszerű: az Arquebusade-ot reggeli tisztálkodás után permetezzük az arcbőrre és gyengéden masszírozzuk a bőrbe. Ezt lefekvés előtt is tegyük meg. Az arcon lévő bőrfoltok (májfolt, stb ) eltüntetéséhez 4-5 hónap szükséges. Ebben az esetben naponta 4-5 szor permetezzük be az arcunkon lévő foltot.

Az Arquebusade Elixírnek belsőleg használva is élvezhetjük jótékony hatásait.Éhgyomorra fogyasztva serkentő frissítő hatását az egész nap folyamán élvezhetjük, emésztő rendszeri zavarokat, gyomorégést, görcsöket, puffadtságot szinte azonnal csökkenti vagy megszünteti.

A rossz alvók fogyasszanak lefekvés előtt egy teáskanál Arquebusade Elixírt, amit kockacukorra öntsenek.

Az 1500-as években élt gyógyító szerzetesek több ezer éves írásos anyagokat és a saját életükben megtapasztalt tudást felhasználva készítették el ezt a csodálatos, széles felhasználási lehetőségeket adó Elixírt! Szerencsére ezt az örökséget élvezhetjük mi is !

Bezár

Vissza